Pacalpörkölt gesztenyegaluskával vagy salátafélével

MAGA A PACALPÖRKÖLT VALÓDI KETOGÉN ÉTEL, NO DE A GALUSKA NYILVÁN MÁR NEM! Ketogénben edd pl. savanyúsággal!

Hozzávalók a pacalpörkölthöz:

  • 1 kg pacal (lehetőleg előfőzött!)
  • 1 nagy fej vörös hagyma
  • 4-5 gerezd fokhagyma, vagy fokhagyma por
  • Só, bors, chili vagy szárított erős paprika – ízlés szerint
  • 2 evőkanál sertészsír
  • 2-3 dl víz -, ki milyen sűrűn szereti
  • Sűrített paradicsom – 2 evőkanállal

A galuskához:

  • 2 db tojás
  • Annyi gesztenyeliszt (4 evőkanál?!), hogy a pellet felszívja a tojások nedvességtartalmát – függ a tojásmérettől is; a lényeg, hogy még vizet is lehet hozzáönteni, csak galuska állagú – se túl kemény, se túl folyós ne legyen a tészta
  • 1 liter víz
  • 1 evőkanál zsír

Elkészítés:

  • 1 db vörös hagymát apróra vágtam, és a zsíron egy csöppnyi víz hozzáadásával elkezdtem pirítani, dinsztelni
  • Elég hamar dobd rá a hagymára a pacalt
  • Fűszerezd, és öntsd fel vízzel
  • A paradicsomot akkor kanalazd rá, amikor már porhanyósra megpuhult
  • A galuskához a tésztát keverd ki
  • Ehhez a tészta mennyiséghez 1 liter forrásban lévő víz is elég, amibe késsel fadeszkáról apróra szaggasd a vízbe a galuskákat
  • A galuskákat minél kisebbre szaggasd, mert meg fognak duzzadni
  • Egy lábasba olvassz fel 1 evőkanál zsírt, és még forrón abban forgasd meg a galuskát

A glicin jótékony tulajdonságairól

A Glicin jótékony hatásairól röviden
„A Glicin a kollagén típusú fehérjékben legnagyobb mennyiségben előforduló aminosav. Más fehérjeforrásokban csak kis mennyiségben fordul elő. Manapság sokkal kevesebb kollagén típusú fehérjét fogyasztunk, mint őseink, hiszen a körömpörkölt, csontleves, kocsonya, pacal és hasonló ételek nem túl divatosak már. Jelentősen eltolódott tehát a fehérjebevitelünkből származó aminosavak aránya (csökkent a glicin a többihez képest). Evolúciónk során nem ez volt a jellemző, így fölmerül a gyanú, hogy ennek káros következményei lehetnek. A glicin pótlás előnyös hatásai is ezt a sejtést erősítik. Optimális vércukor A glükóz (és így a szénhidrátok) vércukorszintet megemelő hatását jelentősen mérsékli. Fokozza az inzulin hatékonyságát, azonban az inzulin szintet szinte egyáltalán nem emeli, ellenben a jótékony hatású glükagon szintjén igen, ami az inzulin „ellenlábasa”. Csökkenti az inzulin-rezisztencia esetén megfigyelhető magas vérzsír szintet is. Bőr A bőrünk jelentős mennyiségű kollagént tartalmaz, így glicint is. A kollagén peptidek ráncainkat csökkentő, bőrünk rugalmasságát növelő és hidratáló, bőrfiatalító hatása jól ismert és sokat kutatott. A kollagén pedig hatását nagyrészt a magas glicin tartalmának köszönheti. A kollagén, glicin, C-vitamin, szőlőhéj- és mag-kivonat valamint a bioflavonoidok remek kombináció lehet, ha bőrünk fiatalságára belsőleg gondolunk. Idegrendszer Kis mennyisége fokozza az éberséget és az agyi mikro kapillárisok keringését. Emellett depresszió, skizofrénia és OCD (kényszerbetegség) kezelésére is hatásos megoldás, a különböző kísérletek szerint. Méregtelenítés Ezzel kapcsolatban ugyan csak állatokon végzett kísérletek vannak, de ezek alapján a máj és vese funkcióját javítja, fokozza a glutation nevű erős méregtelenítő és antioxidáns hatású anyag termelődését. Alvás Több kutatás is foglalkozott a glicin alvásra gyakorolt hatásával emberek esetén. A megállapítások közé tartozik, hogy a lefekvés előtt elfogyasztott glicin (3 gramm elszopogatva) javítja az alvás minőséget, gyorsítja az elalvást, valamint enyhíti a túl korai ébredést és kevesebb alvás esetén is kipihentebbek vagyunk. (6 óra alvás glicinnel sokszor jobb alvásminőséget eredményezett, mint 8 óra alvás glicin nélkül.)
Élethosszabbító hatás:
Egérkísérletekben a csökkent kalória bevitel (normál hasznos mikro/makro tápanyag bevitel mellett) hatásosan növeli az élethosszt. Ennek hatását már majmokon is igazolták és részben embereken is (természetesen élethosszig tartó kalóriamegvonásos kísérletet embereken etikai okokból nem lehet végezni, így csak pl az ún. telomerek hosszának méréséből következtettek emberek esetében). A kalóriamegvonásnál is hosszabb élethosszt (+40%) tudtak elérni a metionin nevű aminosav bevitelének korlátozásával egérkísérletekben és később hasonló eredményt értek el úgy is, ha az egerek táplálkozását nagy mennyiségű glicinnel egészítették ki. Ez azért van, mert a glicin korlátozza a táplálékból a metionin hasznosulását, kiegyensúlyozza a fehérjékből fölszívódó aminosav arányt a vérben. Emberek esetében még nem vizsgálták, de feltételezhetően szintén hatásos. Mivel metionin a legtöbb ételben sok van, ezért a gyakorlatban nehezen kivitelezhető a metionin csökkentett diéta emberek esetében. Azonban az étkezés után elfogyasztott glicin (pl glicinnel édesített desszert vagy ital) szimulálja a metionin csökkentett élethosszabbító hatású diétát, hiszen a glicin korlátozza a metionin fölszívódását.
A glicin édesítőszernek is kiváló! Nincs mellékíze, hőálló, a cukorral nagyjából megegyező édesítő hatása van. A polialkoholokkal (pl.: xilit/nyírfacukor, maltit, eritrit) szemben nem okoz bélrendszeri problémákat senkinél. Nem veri át a szervezetet, mert az édes íze mögött nem üres kalória van, ahogy a legtöbb édesítő esetében, hiszen a glicin fehérje és akként is kezeli szervezetünk (az édes íz cukorforrást jelent a szervezetnek és a glicinből szükség esetén a szervezet valóban képes cukrot előállítani, így nem okoz hypoglikémiát). A túlzott vércukor emelkedést gátló hatása miatt pedig különösen jó (szénhidrátokat amúgy is nagy mennyiségben tartalmazó) sütik és hasonlók édesítésére, hiszen azok hirtelen vércukor növelő hatását kordában tartja.”

Heti ketogén étrend – Dr. Fung ajánlása alapján

ketogénrajz

Ketogén diétába beilleszthető 148 db receptet gyűjtöttem ki eddig az oldalon, melynek linkjét a tartalomjegyzékben is megtalálhatjátok, de ha erre a sorra kattintotok, akkor is a gyűjtést éritek el!

tatár800adalékmentes20asbolt

Leírom, mert feltételezésem szerint az én általam követett heti ketogén étrend mintaként szolgálhat másoknak. Az étrendben megnyilvánul az egyéni ízlésem, természetesen.

Az étrendemben 75% zsír, 20% fehérje és 5% szénhidrát érvényesül, továbbá gyakran tartok 18/8 órás böjtöket. A böjtös napi étkezést ritkán megszegem, amennyiben egy ketogén szempontjából light-os reggelit is beiktatok az étrendbe.

Reggelizni azért nem érdemes, legfeljebb „koldusként”, mert a véráramban lévő inzulinokat nem kell táplálni fölöslegesen. Egy kövér embernél vagy egy cukrosnál, IR-esnél 100%, hogy a szabadon garázdálkodó inzulinból éppen elég van evés nélkül is a véráramban, nem kell egész napra úgy „megkajáltatni” őket, hogy még szaporodjanak is és ne győzzed a cukorgyógyszereket zabálni.

…, s akkor lássuk, hogy én mit eszem:

  1. nap –  Reggelire: semmi, legfeljebb egy üres kávé; Ebéd 11-kor: 3 tojásból tükörtojás (van, amikor csak a zsíros sárgáját eszem meg!), 2 dkg 82%-os zsírtartalmú vaj; Vacsora: 17-18 óra között: 1 nagy szelet sertés tarja konfitálva – bő zsírban kisütve, hozzá 2 marék speót nyersen vagy dinsztelve 2 dkg zsíros vajjal. 3 liter víz, napközben 1-2 kávé.
  2. nap – Reggelire: 8 órakor – Kávé tejszínhabbal, mely lehet kókusztejszínhab is; 12 órakor – Sertésoldalas – kb 20 dkg zsírban sütve; 17-18 órakor – tükörtojás gombával. 3 liter víz, napközben 1-2 kávé.
  3. nap – Ebéd 11-kor: Adalékmentes debreceni kolbász (15-20 dkg) házi majonézzel és madársalátával; Vacsora 17-18 óra között: 2 db buggyantott tojás 10 dkg ricottával és madársalátával, ketofagyi. Kávé napközben 2-3-szor, hol tejszínnel, hol anélkül. 3 liter víz, napközben 1-2 kávé.
  4. nap – Ebéd 11-kor: 15-20 dkg házi sült kolbász mustárral, kávé; 17-18 között vacsora: Főtt tokaszalonna ricottával (nehezen emésztem a zsírt, ezért eszem mellé néha ricottát, mely  kazeinmentes tejsavó! 3 liter víz, napközben 1-2 kávé.
  5. nap – Ebéd 11-kor: Tatárbeefsteak, egy 5 dkg-os szelet zsíros jó minőségű sajt, kávé tejszínhabbal; Vacsora 17-18 között: 2 db adalékmentes virsli + retek, uborka, avokádó szeletek keserű csokoládéval. 3 liter víz, napközben 1-2 kávé.
  6. nap – Egész napos böjt – 3-4 liter víz. A 24 órás böjt az előző nap 17 órától másnap 17 óráig tart, tehát Vacsora 17 órakor: Házi hurka, ketofagyi.
  7. nap – Reggelire 1 tejszínhabos kávé. Ebéd 12-kor Lazactatár, ricotta; Vacsora 17-18 között: Tejszínes ricotta csíráztatott pl. napraforgó, hagyma maggal, ketofagyi.

Személy szerint a belsőségek közül kizárólag a májat szeretem, mást nem szoktam fogyasztani, pedig lehetne. Lehet enni pacalt is, azt szívesen eszem, ha egyáltalán eszembe jut 😀 Jó minőségű tepertő is fogyasztható, most pl. vettem házi készítésre, mert a bolti általában ehetetlen. Kocsonyát is főzhetsz, vagy órákig főtt hús- és csontlevest. Nagyon ritkán eszem, mert a lében lévő zsírtól undorom van – Van, aki nagyon szereti, és rendkívül hasznos étel.

Megjegyzés: Aki a ketos adaptáció során reggeli éhomi magas cukrot mér, annak ajánlott este lefekvés előtt valamilyen falatnyi ch-t bekapnia, hogy a reggeli fiziológiás inzulin rezisztenciát karban tudjuk tartani. Éjjel a máj termel cukrot, a sejtek viszont nem tudják felvenni, így reggel magasabb a mért cukor. Ez utóbbi megjegyzés más ketogénezők tapasztalata alapján íródott. Én kipróbáltam, …, nem fogom követni ezt a gyakorlatot!!!

PaleoVital – PALEO FÚZIÓ I. rész; majd II. rész étrend-mintával

Paleo fúzió: Szendi-Jaminet-Sáfrán  féle irányzatok. Folyamatosan Paleo fúzió címen kigyűjtöm a recepteket, illetve újakat alkotok. Nincs mindenható és mindenkinek azonos súllyal ható paleos módszer. A tapasztalatom az, hogy a saját utadat be kell járnod, és rá kell jönnöd, hogy neked milyen táplálkozás és milyen életmód a legjobb. Paul Jaminet és felesége Sou-Ching Jaminet paleojukkal a … PaleoVital – PALEO FÚZIÓ I. rész; majd II. rész étrend-mintával bővebben…

„Low budget paleo” – olcsón paleozni

kövérgyerek


A kép a Google images-ről való.

Legelőször is szeretném beidézni a témában 2014 februárjában írtak két rövid bekezdését:

„A paleot kisebb pénztárcával is lehet követni, ehhez nagy segítség a „Főzési alapötletek” poszt, és természetesen a te saját szárnyaló fantáziád :-) – pl. kisebb pénztárcával a zöldséges, aki jó minőségű tojást és akár magokat is árul (a piacon áruló őstermelő a legeslegjobb választás!), az ismerős hentes, aki az olcsóbb húsból is a minőségit adja és szárnyasokat is tart, a halas. Ezek a te legfontosabb boltjaid. :-)

Magokat, süteményeket csak ünnepi alkalmakkor, vagy egyszer egy héten ajánlom, amennyiben a pénztárcádat kímélni szeretnéd, …, meg úgy egyébként is.”

Szendi-féle paleot követve – leírok egy tipikusan olcsó általános paleo étrendet példaként:

Reggeli ötlet:

  1. 2 db muffin kókuszreszelékből esetleg némi gyümölccsel;
  2. 1 db banán, egy marék mag;
  3. 2-3 tojásból rántotta vagy tükörtojás szalonnával, idény szerinti zöldség;
  4. 5 dkg töpörtyű, 1 db alma;
  5. Előző napról maradt maradék – Miért ne lehetne meleg étellel kezdeni a napot?!
  6. 2-3 db kemény tojás, idény szerinti zöldség, magok
  7. Fasírt szeletek, idény szerinti zöldség vagy alma
  8. Májkrémek, egyéb sós krémek
  9. Mindenmentes virsli

Ebéd és vacsora ötlet:

Válassz egy a régi időkből is ismert ételt, ebben mint fent írtam segíthet a „Főzési alapötletek” poszt, mely egyébként a blogon kiemelt helyen szerepel.

Az én általam főzött visszatérő olcsó ételek:

  1. Fasírt – pl. egyben sütve, valamilyen zöldséggel fellazítva, tepsiben sütve; el is határoztam, hogy sokszor készítek, mert a felvágottak, mint tudjuk ehetetlenek
  2. Húsleves, zöldséglevesek
  3. Főzelékek
  4. Gazdag saláták – általában húsdarabokkal (csirke, hal) összekeverve, vagy gyümölccsel és magokkal dúsítva
  5. Szalonnafélék
  6. Rakottasok – egytálételek, melyek gyakran egy előző étel újragondolásával születnek
  7. Belsőségekből – máj, pacal – én másfajta belsőséget nem eszem, de aki szereti, annak ezek sora végtelen
  8. Halak

Ja, és a kávé kérdése: Én nem hagytam el a kávét, mint tették az utóbbi időben oly sokan a paleosok közül. Elsősorban a stressz-hatása volt az ellene felhozott indok. Én osztom Szendi Gábor kávét kultiváló és dicsérő szemléletét. Nekem a kávé kókusztejjel egy nagyon jó éhség elleni fegyver. Beidézek ide egy cikket tőle, de ha a Tények-tévhitek oldalon a keresőbe beírod a kávé szót, akkor jó néhány cikket ki fog dobni a kereső – Szendi Gábor „A kávé rehabilitációja”

Ha paleo ketogénezel, akkor már feltételezem,  hogy ismersz valamilyen paleo ketogénes elvet, és fogod tudni azokat a szabályokat, melyeket a paleo ketogénen belül választottál magadnak. Én nemrégen tértem át a Sáfrán Mihály „Paleon túl” c. könyvében felvázolt ketogénre, mely szerint a fehérjéket némi szénhidráttal és zsírral reggelre időzítem – 7 óra magasságában reggelizem – valamilyen zöldséggel (uborka, tépett saláta stb.) kemény tojásokat, fasírtot,  májkrémet, szalonnát vagy töpörtyűt eszem, majd 18 óra körül eszem igen gyakran „kenyér” gyanánt pörcöt (Müllerben és kisebb boltokban chipsként árulják) salátával – hozzáadott avokádóval és lehetőleg valamilyen halfélével – pl. lazac nyesedékkel (Ez nem drága!), vagy tonhal konzervvel, esetleg este is valamilyen „disznósággal”, zsírral. Ha édességre vágyom, akkor eszem  valamilyen ketogén édességet. Ezzel a napi kétszeri étkezéssel – napközben 10, a vacsorától reggeliig 14 órás böjtöt tartok. Naponta legalább 3 liter vizet iszom. Megjegyzem, hogy se kalóriát, se szénhidrátot, se zsírt, se semmit nem számolok, mert egész életemben azt csináltam, és nem vagyok hajlandó ezzel keseríteni a napjaimat. Ez azért senkit ne tartson vissza a számolástól, hogy én így csinálom.

Az édesség és kenyér kérdése az olcsó paleoban:

Hiányoznak a szénhidrátok. Talán ez lehet az oka annak, hogy annyi, de annyi süteményes és kenyér recepttel találkozom különféle hazai paleos felületeken – nálam is! Jó magam is tudom, hogyha Szendi Gábor hírlevelébe süteményes vagy kenyeres receptet küldök, akkor garantáltan nagyobb lesz a látogatottságom.

Szendi Gábor legutóbbi hírlevelében „Atli Arnarson: Fitinsav 101: minden, amit tudni kell” cikk jelent meg, mely cikk add fogódzót abban, hogy hogyan kezeljük a főleg paleo kenyerekben és paleo süteményekben elfogyasztott magokat. Most ebben a posztban viszont az olcsóság a kérdés. Hagyományos paleo esetében javaslom, hogy:

  1. Minél kevesebb kenyeret süss – mondom én, akinél a családtagok kenyérfüggők -, nekem nagyon bevált az amaránt liszt, mely az egyik legolcsóbb zsírtalanított paleos alapanyag és időszakonként szoktam kókuszreszelékből is sütni cipókat. Kenyér receptem iszonyatosan sok van, sőt még egy elemzést is találsz róluk „Gondolatok a paleo kenyerekről” címmel.
  2. Vezesd be, hogy egy héten csak egyszer sütsz tortát vagy bármilyen süteményt.
  3. Amennyiben paleo ketogénezel, akkor a kenyérrel nincs gond, mert úgysem eszel, illetve hagyományos paleoban is teljes mértékben le lehet szokni róla. Én, mint fentebb írtam a pörccel váltottam ki a kenyeret, de ugyanígy megfelelnek a kemény zöldségek – pl. sárgarépa, zellerkarika, karalábé szelet (nekem muszáj biot vennem az Intersparban, mert már egyszer sikerült a vegyszerezett répától rosszul lennem!)
  4. Ketogénes édességeket is kezdtem az oldalamon gyűjteni.

 

 

Low carb paleo – mintaétrenddel – Szendi

A képek a Google images-ről valók
2014. július 24-én „Az én étrendem – puritán paleo” címen írtam egy posztot. Szeretném leírni nektek, hogy ezzel az étrenddel kapcsolatban az abban elkövetett hibákból -, ami személyre szólóan hiba!!! -, hogy milyen következtetéseket vontam le:

lowcarb


Nekem valahogy mostanában ez jön be!

Az eltelt öt év alatt sokféle paleoval próbálkoztam, mert az alapszabályok – mit hagyjunk el? – betartásán túl igencsak egyénre szabva is ki kell alakítanunk a saját paleonkat. Az oldalam az általam elnevezett irányt – a „szalon paleot” képviseli, mely azon alapszik, hogy azokat az ételeket, melyeken szocializálódtunk, azokat paleosítva tartsuk meg az étrendünkben, mert ekkor van a legnagyobb valószínűsége annak, hogy az elveket az átlag paleozó be fogja tartani.

  1. Meglepő módon a hivatkozott posztban leírt étrend bár egysíkúnak és kevésnek tűnik – mégis ezzel az étrenddel egészen jól el lehet lenni, sőt még a mozgás is belefér, mondjuk nem a versenyszerű, csak ami az én koromban elég nagy intenzitással végzett – úszást, gyaloglást és cardio zumbát jelenti.
  2. Az oldalamon olvashattok a ketogén paleoról, Willson gyakorlatáról.
  3. keto.hu blogon olvashattok a ketogén paleoról és találtok sok ketogén receptet.
  4. Amióta jómagam is ketogénezem (2016) – más posztokban http://paleovital.hu/?cat=334
  5. Leginkább az étkezések ritmusával manipuláltam az évek során. Korábban az étkezésemben hagyományos paleot követve a fehérje, a szénhidrát és a zsírok aránya kiegyensúlyozott volt.
  6. A legutóbbi fehérjedús étkezésem számomra hibás voltát most fedeztem fel, miután a paleo kezdetén eltűnt cukorbetegségemhez képest az utóbbi időben a cukorértékeim magasabb tartományba – 7-8 közé kúsztak fel. Éppen a tegnapi napon világosodott meg a ketogénes zárt csoportban írt cikk alapján, hogy valószínűleg fiziológiás inzulinrezisztenciát idéztem elő a szervezetemben a sok fehérje fogyasztásának eredményeképpen.
  7. Tudnotok kell – és ezt az új olvasók miatt írom le, hogy nekem teljesen elsorvadt pajzsmirigyem van, annak összes szövődményével, tehát én betegséggel küzdök, és a pm.-probléma nem piskóta, hogy költőien fogalmazzak. A lényeg, hogy eltúloztam a fehérjék fogyasztását, így valószínűleg magas lett a kortizol szintem. A fehérjék állandó hasmenést okoztak és mint fentebb is írtam – a cukorértékeim is rosszabbodtak. A betegségem az oka annak, hogy folyamatosan keresem arra a megoldást, hogy túladagolt hormon, nagy mennyiségű mozgás és paleo étrend mellett hogyan tudnék a kezdeti sikeres 25 kg-os fogyás után a további fogyásképtelenségemből kitörni. Az utóbbi időben inkább a visszahízásra vagyok hajlamos, mert a rengeteg gyaloglás lábfájással járó harántsüllyedést okozott, a nyári párát igen nehezen toleráltam – fiatal koromban is – ne vessetek meg, de utáltam a nyarat ;-( Summa summarum pár hónapja csökkent a mozgás mennyisége.
  8. A végső konklúzióm, hogy az „Én paleom” posztban leírtakon változtatnom kell.
  9. A vitaminok szedése nálam az évek során igen csak hektikus volt. Most már jó ideje kiegyensúlyozottabban szedek vitaminokat: Too/day – 1 szem, miután elfogyott most Vitaltrend multivitamint szedek; 6000 D-vitamin, K2 vitamin, Magnézium (én Mg-ot és nem citrátot szedek), Omega3 -, illetve mostanában ehelyett sok nyers füstölt lazac nyesedéket eszem; már megvettem a Lugolt, de még az egyéb gyógyszereim miatt átgondolom megint, hogy szedjem-e?! A lugoltól, illetve sokan a jód szedésétől az általános közérzetjavulást, illetve a pm. hormonok jobb szintű termelődését remélik.

Egy darabig kiemelt posztban írni fogom, hogy követhessétek az étrendemet.

Elhagyom a kávét és a teát, csokoládét, a kemény sajtot is, minimalizálom a füstölt húsokat (a lazacot csak így bírom megenni!), tudatosan próbálom a szénhidrátot zöldségek formájában emelni, mely a kortizol szint alakulásánál számíthat. A paleo mindkettőt ajánlja, de úgy döntöttem, hogy nekem egy próbát megér! Az inzulinrezisztenciám visszaszorítására még nem sikerült több étkezésre, mint 3 elosztani az étkezéseimet.

1. 2014. szeptember 25.- csütörtök

  • Reggeli – szalonnafélék – kb. 10 dkg
  • Ebéd – Kb. 20 dkg zöldség fehérjével – értsd ezen zelleres paprikás „krumpli” húsgombóccal
  • Ucsora – 2 db kicsi savanyú alma (cukorbeteg voltam, tehát gyümölcsöt alig eszem!)
  • Vacsora – 5 dkg lazac nyesedék, mert majd kilyukadt a gyomrom

2. 2014. szeptember 26. – péntek

  • Reggeli – Kb. 10 dkg turmixolt, főtt brokkoliból 2 tojással tojásomlett, 2 dkg bacon, ásványvíz; kávét is ittam, és bár a kávé abszolút paleo, teszek egy próbát arra, hogy mérséklem, majd elhagyom, mert talán a kávé is bekavar nálam a hormonok hasznosulásába
  • Ebéd – Vásárlás közben elmajszoltam – nem több, mint 3 dkg török mogyorót, majd amikor hazaértem, akkor a következőkkel folytattam: A frissen vett házi disznósajtból 5-6 dkg, a friss ropogós töpörtyűből maximum 5 dkg, az érett „könnyező” szalonnából kb. 2 dkg, a frissen vett savanyított vitamin salátából (káposzta, sárgarépa, uborka) fél csészényi. Már útközben is öblögettem vízzel a nehezen rágható magokat, de ezután a ketogén ebéd után aztán legurítottam 5-7 dl vizet.
  • Vacsora – 25 dkg savanyított káposzta, 10 dkg sonka

3. 2014. szeptember 27. – szombat

Reggeli, melyet ma sikerült 11 óra magasságában megejteni, mert annyit aludtam 🙂 – Szalonnás tojásrántotta egy marék reszelt sárgarépával – 3 tojásból, víz; miközben odatettem főni a pacalt, eközben bekaptam néhány szem töpörtyűt

13.15 perc van, és indulok egy találkozóra -, hogy azt kávéügyileg hogyan fogom megúszni?! Marad az egy üveg ásványvízzel való dekkolás.

Megtörtént a találkozó, ahol mindenki rendelt valamit. Mit ne mondjak?! – tényleg nem jellemző rám, de nem voltam egy nagy jellem, mert cukormentes ország tortáját kóstoltam és eliszogattam egy liter ásványvizet. Csak, hogy tudjátok én sem tudok mindig a sarkamra állni, …, de legalább nagyon finom volt.

Vacsora – maréknyi savanyú káposzta, májas, néhány szem töpörtyű

Még mindig sok a zsiradék, amit eszem, kávét már nem ittam, de izgató csokit a tortával igen.

4. 2014. szeptember 28. – vasárnap 

Reggeli – 10 órakor ettem 3 db tojást 10 dkg sonkával összesütve

Ebéd – 15 órakor ettem 2,5 dl-es csészényi Waldorf salátát – a török mogyorós-citromos változatot és ettem 20 dkg meleg, remegő frissen főtt tokaszalonnát

Éjjel aztán éhes lettem, mert sokáig fenn voltam, viszont el tudtam az éhségemet nyomni a még mindig langyos tokaszalonna darabbal.

5. 2014. szeptember 29. – hétfő

Reggeli – ismét 10 órakor – 3 db tojást sütöttem most éppen tükörtojásnak és a kerámia sütőbe a tojás mellé dobtam egy maréknyi szálas (zacskós) sárgarépát. Miután bepusszantottam mindezt, levágtam egy ujjnyi szeletnyi tokaszalonnát. A reggelit ásványvízzel öblítettem le.

Ebéd 16 órakor – Pacalpörkölt savanyú káposztával – 20 dkg pacal és 10 dkg káposzta.

Vacsora – ismét éjjel – fél csésze káposzta, 5 dkg tokaszalonna, 1 dl paleo madártej (kókusztej tojássárgájával besűrítve, rajta főtt tojásfehérje hab)

Mit ne mondjak, nem tipikus életritmusban élek, mert elég későn kezdődik az utóbbi időben nálam a nap. Az étekezések közötti eltelt idő ennek ellenére ideálisnak mondható.

6. 2014. szeptember 30. – kedd

Reggeli – 10 órakor – 3 db tojásból ham and eggs, 1 dl Waldorf saláta

Ebéd – 15 órakor – 2,5 dl bögrényi Waldorf saláta és 10 dkg füstölt lazac; Na ez az ebéd kikészített 🙁 a zelleres, savanyú almás saláta nehezen fért össze a füstölt lazaccal – egész délután a legkisebb helyiséget látogattam.

Vacsora – Az ebéd örömére este aztán 1 evőkanál útifűmaghéjat összekevertem 2 evőkanál lenmagliszttel és minigrillben megsütöttem.

7. 2014. október 1. szerda

Reggeli – 9 órakor – megrettenve attól, hogy tegnap rosszul reagáltam a saláta fűstölt!!! kombinációra, ma reggel eritrittel és vaníliával ízesített paleocsintákat reggeliztem -, mely 3 tojásból és 1 nagy db reszelt cukkiniből készült.

Ebéd – 14 órakor – Brokkoli dióval – próbálom a jó szénhidrátokat előtérbe helyezni és a nagy mennyiségű zsírokat hanyagolni!

Eddig a napom – magyarul megy a hasam szempontjából tökéletes és pozitív fordulatot vett 😀

Mindenféle estig – 15-16-19 órakor – kezdtem egy citromos dióval kevert kókuszreszelékből sült diós édességgel – 1 dl-nyi, miután morzsálódik, ezért mérhető így, később ettem sertés combból készült pörköltet – kb. 10 dkg-ot, aztán később bepusszantottam még kb 10 dkg szalonnát.

Az egy heti étrend leírását ezennel lezárom. A fenti mintaétrendből láthatjátok, hogy én milyen étkezést tartok low carb paleonak.